Baráth Sándor - Baráth Borműhely

Baráth Borműhely
Baráth Borműhely
Tartalomhoz ugrás

Baráth Sándor




Bemutatkozás

Baráth Sándor vagyok a Somlóról. Vegyész szakmámmal különböző területeken dolgoztam, és közeledtem a negyvenhez, amikor rácsodálkoztam a borkultúra színes világára, majd ezt követően nagyon gyorsan arra az elhatározásra jutottam, hogy ha már beleszerettem, miért ne lehetne hobbim a hivatásom is egyben?

Borkereskedőként kezdtem Nyugat-Magyarországon, közben faltam a könyveket, folyóiratokat borokról, gasztronómiáról, és az ezirányú elérhető hazai képzéseket is elvégeztem.


2002-től – az alapítástól - a Kreinbacher Birtoknál dolgoztam, 2020-tól kezdtem saját kézműves borászatom felépítésébe.
Ma 2 hektár területet művelek a Somló hegy déli és nyugati oldalán, az első naptól kezdve organikusan. Nem használok felszívódó vegyszereket, agresszív rovarölő szereket, teljesen mellőzöm a műtrágyákat.
Megbecsülöm az idősebb ültetvényeket, mert meggyőződésem szerint ezek képesek igazán kiemelkedő minőségű termést adni.

Boraimat semmi mással, csak a legszükségesebb mennyiségű kénnel kezelem, lehetőség szerint szűretlenül, derítetlenül - törekedve a természetes értékek megőrzésére - hozom forgalomba.
A mustot tölgyfa hordóban, vagy kerámia amforában erjesztem, majd a borokat is ezekben érlelem.

Minden évben azt a somlói bort szeretném elkészíteni, amit Márai Sándor így jellemzett:


„A Föld sava és titkos ereje, a Nap tüze, esős őszök bölcsessége, a természet vegykonyhájának rejtett párlatai, mindez aranyszín bölcsességgé nemesedett ebben a különös borban.”

Kapcsolat
Telefon:
+36 30 94 65 160
Email:
somlo@barathbormuhely.hu
Cím:
8481 Somlóvásárhely, Somló hegy 1670/1 hrsz.

Az oldal készítője:
Kapcsolat
Telefon:
+36 30 94 65 160
Email:
somlo@barathbormuhely.hu
Cím:
8481 Somlóvásárhely, Somló hegy 1670/1 hrsz.
Vissza a tartalomhoz